A pécsvidéki bányászok munkájáról már az államalapítás kora óta tudunk: a pécsváradi bencés apátság alapítólevelében 20 "vassal adózó" szerepel, akik munkájukhoz a földből kapával, ékkel kapart szenet használták fel. A 19. század első feléből Berks Péter kincstári bányaigazgató tevékenységének eredményeként ismerjük a kézi szerszámkészleteket, - ezek jó része az évszázadok alatt alig változott - az akkori világítóeszközöket, művelési módokat. A 19. század derekától kezdődően a kőszénfelhasználás gyors bővülése - a közlekedés, mint pl. a dunai hajózás, a vasutak kiépülése, a városok fűtési és világítási igénye a brikett-előállítás, a gázgyártás, a villamosáram-termelés szükséglete, a koksz- és kátránygyártás - a bányatulajdonosokat a Mecsekben is a technikai kultúra összetett fejlesztésére késztette. A kora szintjén legszervezettebb Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság (DGT) pécsvidéki bányáiban kezdettől számos figyelmet érdemlő műszaki berendezést működtettek. A szélesebb értelemben vett "nyilvánosság" csak a szénbányászat munkahelyein és a tevékenység közvetett hatásain mérhette le ennek jelentőségét. A külszínen a bányaépületek, többségükben a városon kívül, az aknák, osztályozó- és feldolgozó, valamint szociális létesítmények, a meddőhányók, a közlekedési eszközök és útvonalak jelezték a bányászat jelenlétét. A kőszéntelepek külszínről történő megközelítésére 48 nyilvántartott akna, lejtakna mélyült, a föld alatti nyitott vágatok hossza 1960-ban 263 km volt. A mecseki mélybányászatban 1853 és 2000 között a föld alatt 21 400 km különböző célú vágat létesült, nyitva tartásuk a termelés mértékében változott. Az épületekben és a föld alatt jelentős berendezések sokasága szolgálta a biztonságos termelést. 1808-1944 között elsősorban a pécskönyéki bányák - a DGT bányái - rendelkeztek magas műszaki színvonallal, bár Komlón, Szászváron, Nagymányokon és Mázán is feltűntek érdemleges, új műszaki megoldások. A DGT pécsi bányáit átfogóan először 1913-1928 között korszerűsítették. 1945 után, a bányászat államosítását követően, a szénmedence általános műszaki korszerűsítése a tervgazdasági körülmények között nem kis erőfeszítéssel, kezdetben Komlóra koncentrálva, mindvégig központi feladat maradt.
A kiragadott példáink jelzésszerűen idézik a sokelemű múltat. 1819-ben Vasason már használták a Davy-lámpát, 1821-ben kokszosítást végeztek. A kokszot a Habsburg Birodalom legrégebbi vasútján, a Kaiser Ferdinand Nordbahn mozdonyaiban próbálták ki. 1852-ben az elsőként a pécsbányai területet megvásárló DGT a következő évtizedek extenzív terjeszkedése után alakította át szervezett nagyüzemmé a pécsi bányászatot. A DGT 1853-ban mélyítette András-aknát két gőzgép és kazán felszerelésével. Itt 1856 és 1912 között végeztek kokszolást. 1858-ban öt, 1872-ben 72 kokszkemence működött. A fejlesztés eredményeként 1868-tól Pécsbánya-telepen már gázzal világítottak. 1869-ben mélyítették a vasasi aknákat. Az ekkor itt használt Egger és Társai által gyártott vízemelőgép 1946-tól a külszínen működött tovább.
Szászváron 1885-ben helyezték üzembe a Pelzer-Petri szellőztetőgépet, amely két nagyjavítással 1957-ig volt használatban. Nagymányokon 1897-ben épült a villamos erőmű. 1933-ban villamosították Rezső-aknát, 1936-ban épült a brikettgyár. Mázán 1927-ben helyeztek üzembe szénportüzelésű kazánt. 1853-ban egy, 1873-ban már 37 gőzgép működött az aknaszállításban, vízemelésben. A DGT két, építészetileg és gépészetileg Európában máig kiemelkedő értékű vasbeton aknatornya a Szent István-akna 1925-ben, a Széchenyi István-akna 1927-ben készült el. A DGT bányáiban 1923-ban vezették be a villamos kézilámpákat, kezdetben 1234 db-ot. A biztonsági benzinlámpákat ez időtől a sújtólég kimutatására is használva. Komlón 1892-ben mélyült az Anna-akna. 1935-1952 között működött az új osztályozómű felépültéig a Finkey-Bamert-féle szénosztályozó. 1945 után a hazai kokszellátás érdekében a Mecsek fejlesztése kiemelt feladat volt. Rendkívüli beruházásokkal, helyszíni művezetéssel Komlón európai méretű bányafejlesztés történt. A Mecsekben a külszínen új utak, üzemépületek, lakások szolgálták a föld gyomrába egyre mélyebbre hatoló termelő embert. A bányaveszélyek elleni védekezés során a legmodernebb geofizikai, tűzvédelmi és porelhárítási eszközök kerültek használatba. Az emberi erő kímélése, a termelés növelése érdekében a gépesítési igyekezet a mecseki szénmedence egész termeléstörténetében végigkövethető. A fejtő- majd fúrókalapácsok már az 1890-es évek végén megjelentek és a 20. század végéig a mindennapok munkaeszközei maradtak. A gépesített jövesztés első kísérletei (1909) után 1925-ben Eickhoff-típusú réselőrudas gépek jelentek meg. 1941-ben Újhegyen kísérleti széngyalut készítettek.
1975-től az intenzív gépesítés időszaka kezdődött. A vágathajtásban az önjáró fúró- és rakodóberendezésekkel együtt jelentek meg a vágatbiztosítás új elemei, pl. a vasbetonpanelek, továbbá a jövesztés új formái is. A vágati szállítás jelentős része folyamatos szállítóberendezésekre került. Az aknaszállítás ehhez mérten bővült. 1965-ben, a mecseki szénbányászatban 52 aknaszállítógép volt, ezekből 46 beépítve. A legkisebb kapacitású szállítógép Nagymányokon, a legnagyobbak Zobákon dolgozott. A változó energiagazdaság idején született meg a jövőt vázoló komlói külfejtés terve, a grandiózus Mecsek-Kelet (mély-) külfejtés és a mélybányászat Liász-terve, amelyek lehetséges megvalósulása eleve kétségesnek tűnt.
A fejtésbiztosítás új eszközei lehetővé tették a feszítőhatású jövesztés arányának növelését (robbantás, sűrített levegős robbantás, hidraulikus jövesztési kísérletek), a különböző jövesztőgépek alkalmazását (széngyaluk, tárcsás és hengeres jövesztőgépek, komplex biztosító-jövesztőberendezések). A gépesítésnek megfelelően alakult a bonyolult villamos energia, sűrített levegő és hidraulikus ellátó rendszer. A villamos jelző- és mérőrendszerek sokasága, számos automatika szolgálta a biztonságos és folyamatos üzemet. A szervezeti működést már 1964-től egyre jelentősebb eredményeket felmutatva segítette a számítástechnika. A mecseki bányászati kutatások széleskörűek az elmúlt évtizedekben. A kőzetmechanika, a tűzvédelem, a porelhárítás és az orvosegészségügy területén a régió bányászata kiemelt veszélyeztetettségűnek számított. Ennek megfelelően a mecseki szénbányászat számos szakmai probléma kezelésében kutatáskezdeményező volt. A technikai fejlesztés a közgazdasági összefüggések vizsgálatát is elmélyítette. A beruházás és gépesítés-hatékonyság, a határterületek értékelése állandósult a bánya működésében, környezeti kapcsolataiban. Mindennek a települések fejlesztésére is jótékony befolyása volt.
A mecseki liász-korú feketekőszén mély- és külszíni bányászata alkalmazta, de maga is fejlesztette azokat a technikai, technológiai eszközöket, módszereket, amelyekkel a biztonságos termelést a változó igényeknek megfelelően megvalósította. A bánya föld alatti és külszíni létesítményei folyamatosan tűnnek el. Temetők, emlékművek, irodalmi munkák, a bánya létének köszönhető oktatási intézmények, egészségügyi fejlesztések, városrésznyi lakótelepek őrzik a szűkebb Mecseknek, Baranyának de az országnak is maradandó értéket adó mecseki bányászatot.

Dr. Krisztián Béla

Forrás: http://www.baranyanet.hu/magazin/2002_4/fokusz2.htm