Kempelen Béla: Magyar nems családok (Bp, 1932)

Mányoky. Címeres levele kelt 1643. máj. 6. Kapták M. György, felesége Németh Anna, gyermekeik György és Anna, továbbá előbbeni György testvére Bálint (Ered. Pekáry Pál honv. százados tulajd. Arad.) Kihirdette 1644. aug. 22. Győrm.

Mányoky-családbeliek. Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeíráskor Fejérmegyében 2 István, László, Mihály fordulnak elő az igazolt nemesek között. – Vö. NI. VII/286–7.; Siebm. 396.

Mészöly (sárbogárdi) családnál

Az 1721. évi nemesi levél egyik szerzőjének, Jánosnak és nejének: Hadry Zsuzsánnának utódai elszármaztak Moha, Balinka (Fehérm.), Nagyvázsony (Veszprémm.) stb. községekbe. Ezeknek nemzedékrendje még eddig nem volt teljes biztosan megállapítva. A nemességszerző másik testvérnek: Gerelynek és nejének Eöri Szabó Zsuzsánnának utódai teljesen ismeretesek. Ezen Gergely fiai: János, István és Gergely, akik a nemesi levélben is meg vannak említve, 1735. évben elszármaztak Pátkáról Sár-Bogárdra (Fehérm.) s ott vettek földbirtokot, az úgynevezett Felső-Bogárdot, mintegy 1600 magyar hold, a Mányoky és Dörögdy családtól, amely birtok ma is Mészöly-résznek s a rajta kihasított temetőföld ma is Mészöly-temetőnek neveztetik. Ettől fogva a családnak ezen ága, a törzs Gergely-ág, állandóan Sárbogárdi lakos és birtokos volt, a legújabb időkig.

Varjassy (csejthei). A család neve Vranovits volt, amely család V. András személyében 1685. márc. 23. nyert címeres levelet, melyet Nyitram. hirdetett ki 1686-ban. A családból József 1848. nevét Varjassy-ra változtatta s fia, ugyancsak József pedig 1887. jún. 11. a »csejthei« előnév adományozásában részesült.

Címer: kék mezőben zöld földön koronán elhelyezett szőlőfürtön álló term. szinü holló felemelt jobbjában kardot tart; sisakdísz: a szőlőfürt és holló; takaró: kék-arany, vörös-ezüst.

Leszármazás:

József 1826–1900. 1. Galliny Paula 2. Kiss Mária; 1: Lajos sz. 1852. Mittelmann Jozefin; Árpád 1854–1915. kir. tan. v. tanfelügyelő Schartner Mária; 2: Ilona sz. 1861. Kabdebó Kálmán; Dezső sz. 1863., a M. Földhit. int. igazgató-helyettese. Nemes Gorove Ilona; Orbán szül. 1888. dr. Nagy Szeréna; Mária 1895–1920. dr. Hanzély László; Lilie sz. 1897. dr. Langer Rudolf; József sz. 1901.; Lajos sz. 1879. volt aradi polgárm. Lukács Mária; Elza sz. 1881. dr. Jegesi Károly Lajos; Mányoky Margit Ilona sz. 1909.; Árpád sz. 1920.

Zékány (misticei). A család Szatmárm.-ben állt nemesi vizsgálat alatt. Címerpecsét Heves- és Szatmárm. lt.-ban. – Vö. NI. XII/345.; Siebm. 731.; Gorzó 139.

Zeke (alias Kossa). Pozsonymegyei eredetű régi család, közös eredettel a nyéki Végh, nyéki Nagy és Méhes családokkal. Nemességük III. István királynak 1165. kelt adománylevelén alapszik, melyet 1284. László király is megerősített. Az oklevelet 1349-ben I. Lajos király, majd pedig 1690. aug. 14. Mátyás király is átírták. Legutóbb Méhes Balázs, Kossa másképen Zeke Gáspár, Vigh, másképen Fröhlich Ferenc és Nagy Mátyás részére a pozsonyi káptalan írja át III. István okmányait 1715-ben. – Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeíráskor a családból György, Lőrinc, István, János, Mihály és Ferenc Pozsonymegyében vétettek fel az igazolt nemesek közé. (l. VI. K. 153.) 171Ugyanezen időtájt két ágra szakadt, a csallóközi és Komáromm.-i ágakra, melyek aztán egymástól való megkülönböztetésül a »nyéki«, illetőleg »füssi« előnevet használták. A Komáromm.-i ágnak őse János († Kömlődön), akinek fia Sándor (szül. Kömlőd, †1864. jan. 18. u. o.); felesége Pálffy Rozália; gyermekei pedig:

I. Sándor; felesége Tóth Eszter; gyermekei: 1. Dániel; 2. Zsigmond; 3. Sándor és 4. József.

II. József († 1903. febr. 25. Kisbér), felesége (esk. 1836. okt. 15. Bőny) Panda Johanna (1816–1898.). Gyermekei:

1. Vince († 1883. Várpalota). Gyermekei:

A) Jolán férje Szélessy József;

B) Janka († 1906.), férje Szélessy Dezső;

C) Erzsébet, férje Steinecker Kálmán;

D) Emilia († 1910. Szombathely), férje Bujtor József;

2. Kálmán (szül. 1845. ápr. 10. Bőny), ügyvéd, ny. táblabíró. Neje, 1. Kállay N., 2. Okolicsányi Hermina (szül. 1858. jul. 17. Szalatnya);

3. Béla (szül. 1848. Bőny); gyermekei:

A) József, felesége Kerekes Julia;

B) Erzsébet, férje Auxner József;

C) Aranka;

4. Adolf (szül. 1850. okt. 22. Bőny, † 1907. aug. 7. Gödöllő), ügyvéd. Felesége Ámon Vilma. Gyermekei:

A) Aurél (szül. 1893. Kőszeg), felesége cecei Mátéffy Ilona. Fia:

Aurél (szül. 1927.);

5. Janka (szül. 1853. Bőny), férje Takács Mihály (Kisbér);

III. Imre (szül. 1821., †1894. máj. 9. Zsigárd), felesége Mányoki N. gyermekei:

Turul 1892-3

Podmanyiczky család.

Írta Feöldi Doby Antal. (Budapest, Buschmann F. könyvnyomdája, 1892.) A fentebbi cím alatt megjelent kötet társulatunk levelező tagjának, Doby Antalnak A magyarországi bennszülött és beköltözött mágnás családok ismertetése című, készülőben levő munkájából mutatványképen látott napvilágot. A szerző ebben összeállítja a Podmaniczky bárói család (szándékosan írjuk így és nem, mint szerző, Podmanyiczkynek) régebbi történetére vonatkozó, nyomtatott forrásokból jobbára ismert adatokat. A középkori podmanini Podmaniczkyek történetével kezdi, bárha a kapcsot a két család között ő sem tudja megállapítani, s Buday Ferencz polgári lexikona, Nagy Iván s a többi források adatain kívül felhasználja a Turul 1891-iki folyamában a Podmaniczkyek báróságáról és leszármazásáról megjelent közléseket, színes rajzban rekonstruálva a II. Ulászló formulás könyvének bárói diplomájában adományozott bárói címert. E címeradományozáshoz becses kiegészítő adatot nyújt Podmaniczky Ráfael báró († 1558) síremlékének rajzában. A vágbeszterczei római katolikus templom ez érdekes műemlékén Podmaniczky Ráfael pajzsán ugyanezt a bárói címert látjuk, a sasszárnyas sisakdísszel; csak a sas melléről hiányzik az arany sáv, de ezt megtaláljuk ugyane sírkő egy másik címerén, mely színjelzés nélküli mezőben kiterjesztett fél-sasszárnyat tüntet fel, tollai közt az említett sávval. – A ma virágzó aszódi és podmanini Podmaniczky bárók nemzedékrendje szintén csak ismétlése a Nagy Ivánból ismert családfának, s az újabb nemzedéknél a Nemzetségi Zsebkönyv adatainak, melyeket csak néhány jelentéktelenebb részlettel bővít ki; igen használható családtörténeti anyagot nyújt azonban az egyes családtagok történetére vonatkozó adatok, családi tradíciók és feljegyzések összegyűjtésével. Az 1782. július 5-én Podmaniczky János és Sándor testvérek részére kiállított bárói diplomát teljes szövegében adja e munka, a bárói címer színnyomatú másával együtt, melyhez a II. Ulászló korabeli címeren kívül a mai bárói család nemesi címerének és a Podmaniczky László 1484-iki pecsétjéről rekonstruált régi Podmaniczky nemesi címernek színes képe csatlakozik. A kötetet ugyane címerek fekete nyomatú rajzain és egy múlt századi könyvtábláról vett nemesi czímeren kívül Podmanin vára és az aszódi kastély képe és leírása és Podmaniczky János († 1743) s neje Osztroluczky Juditnak a híres magyar művész, Mányoki Ádám által 1724-ben festett arcképei élénkítik. A munka, elismerésre méltó buzgólkodás gyümölcse, kevés újat nyújt ugyan a szaktudósoknak, de jó szolgálatot tehet a család tagjainak s a családtörténelem iránt érdeklődő nagy közönségnek.

Turul 1912-4

A Dubraviczai Dubraviczky-család a XVI.században

Az adománylevélnek rossz magyar fordítását közli Katona: História Critica cz. m. XXVI-ik kötetének 162-ik lapján; ugyanilyen rossz fordításban van meg az adománylevél a garamszentbenedeki konvent levéltárában is. Ugyanott meg van a beiktatásról szóló jelentés is, a mely szerint a beiktatásnak az adományosok testvére, Dubraviczky Márton és Luka Ilona leánya, Anna, Mányoky Györgyné ellene mondott.*

Turul 1914/3-4 Dubrayicky család története

Dubraviczky Péter és Kubinyi Polixéna legifjabb fiának, Bálintnak első házasságából született fia, Márk, – mint láttuk – kiskorában elhunyt. Második feleségétől br. Rüdt Vilmától két leánya és egy fia maradt. A leányok közül Amália Bönyi Iványos Károlyhoz, Karolina pedig Bőnyi Iványos Zsigmondhoz ment nőül. Az 1804-ben született fiu, Miklós, korán árván maradt s kiskorúsága alatt vagyoni ügyeit nagybátyja, Antal intézte, mig nevelésére unokatestvérének, a nála 13 évvel idősebb Simonnak volt irányító befolyása. A jogi tanfolyam elvégzése után azonban csak gazdaságának és családjának élt s a megye közéletébe nem folyt be; 1858-ban hunyt el. 1832-ben vette nőül Nagykörösről Jalsovai Jalsoviczky Mihály és Behárfalvi Nemes Johanna 1813-ben született leányát, Erzsébetet, a ki férjét sokkal túlélve 1888-ban hunyt el.

Dubraviczky Miklósnak és Jalsoviczky Erzsébetnek négy leánya és egy fia maradt. A leányok közül az 1835-ben született Piroska-Terézia mint viruló hajadon hunyt el 1854-ben. Az 1833-ban született Petronella 1856-ban dr. Szabó Mihályhoz ment nőül, de már 1857-ben meghalt. A harmadik leány, az 1839-ben született Antónia-Rozália dr. Bakos Miklós nagykőrösi orvos felesége lett, mig az 1840-ben született Izabella Vörös Károly törvényszéki bíróhoz ment nőül.

106Dubraviczky Miklós egyetlen felnőtt kort ért fia, az 1842-ben született Elek-Miklós, a megyénél kezdte közszolgálatát mint szolgabíró. Majd a törvénykezés szétválasztásakor járásbíró, azután pedig a vallásalapítványi uradalom tiszttartója lett, s végül mint a m. kir. közigazgatási bíróság itélőbírája vonult nyugalomba. 1891-ben megkapta a cs. és kir. kamarási méltóságot. 1870-ben vette nőül Vecseszéki Ferenczy Gergely és Kisjáczi Szeles Krisztina leányát, Viktóriát Kecskemétről, a ki 1892-ben csillagkeresztes hölgy lett. Házasságukból két leányuk maradt, Aranka és Mariska, ez utóbbit 1912 október havában vette nőül Inárcsi Farkas Ferenc, nagykőrösi földbirtokos.

Hottothyni vagy Hotutinai György; György Lipcse-vár alvárnagya 1440–1464 adományt kap; Péter 1464; György 1464; Péter 1464; Miklós 1464 Zólyom m. alispánja, † 1508 ~ Thurán Mártha; Simon 1464 †; János 1464; Balázs; György † 1520 előtt 1501-ben dobronai várnagy ~ … Ilona; Márton †; Miklós †; Borbála ~ 1. Hányi Mátyás ~ 2. Haller Erazmus; János ++ 1541 «literatus», körmöczi kincstárnok ~ Kóváry Ilona (Ennek 2-ik férje: Apponyi Benedek); László 1525-ben kir. allovászmester 1536-ban Hólyom m. alispánja ~ 1. Nyényei Mocskos Klára ~ 2. Kóváry Anna (Ennek 2-ik férje: Palásthy Benedek); Orsolya ~ Jezerniczky Jeromos; Orsolya ~ Domonkos János; Márton † 1569 előtt Zólyom m. szolgabirája ~ Lukanyényei Luka Ilona; Gertrúd; János † 1580 előtt; Benedek 1582-ben új adományt kapnak Dubraviczára ~ Siroky Ilona; Uriel †; György † 1582 előtt; Anna ~ Mányoki György; 1-től: Orsolya ~ Baracskay János; 2-tól: Kristóf † 1560 előtt ~ Palásthy Mártha (Ennek 2-ik férje: Adorjány András); Mihály 1582 ~ Libercsey Borbála; Albert †

Turul 1935 3/4

Schneider Miklós: Fejérmegyei nemes családok.

II. füzet. Székesfehérvár, 1935. 8°. 8o–160. l. A török hódoltság után újjáalakult vármegyékhez hasonlóan Fejér vármegyében is a XVII. század végétől kezdve telepedett le ismét a nemesség. A betelepülő, vagy utóbb nemeslevelet nyert családok között alig akadt olyan, amely a régi törzsökös vármegyei nemesség utódjaként helyezkedett el a szabaddá vált és a neoacquistica commissio jóvoltából, persze jó pénzen, megszerezhető birtokokban és az autonóm törvényhatósági szervezetben állást nyert nemes tisztviselők sem családi örökség képpen kerültek a tisztségekbe. A szomszédos és közeli Vas, Zala, Sopron, Győr, főleg Veszprém vármegyéken kívül leginkább a Felvidékről: Nyitra, Komárom és különösen Pozsony vármegyéből tódult a nemesség Fejér vármegyébe. De akadt beköltöző Árva, Trencsén, Liptó, Turóc, Bars, Gömör, Esztergom, Hont, Abaúj, Zemplén, Szepes, Sáros, Ugocsa stb. vármegyékből is. Több család jött Horvátországból és a Tiszántúlról is; sőt akárhány Erdélyből, a törzsökös székely nemesek közül is. E családok származását, a nemességük igazolása körüli eljárást és a kiadott nemesi bizonyítványokat ismerteti Schneider fejérvármegyei főlevéltárnok munkájában, amelynek II. füzete (Herman–Nemes másként Fölnagy) 144 család adatait tartalmazza. Miként az első füzetben is már több, nevezetesebb családról, így a Sédeni Ambrózy-, Ásvay Jókay- helyesebben Ásvay másként Jókay- Beliczay-, Berzeviczy-, Bontz-, Bory-, Bottlik-, Gulner- stb. családról olvashattunk, a második füzetben a Nagybaráti Huszár-, Kolosváry-, Kossa-, Kulifay-, Lamperth-, Mányoky-, Mészöly- stb. ismertebb családok származási adatai tárulnak elénk. A szerző különös gondot fordít egyes családnevek elváltozásának feltüntetésére (Csepke – Chepke – Chetke – Chiettkey; Kolosváry helyesen Miskey másként Delney) és ennek kapcsán kimutatja, hogy egyes színmagyar családnevek az idők folyamán hogyan szlávosodtak (Gáspárdy – Gáspárkech – Gasparovits) vagy németesedtek el (Mille – Mail). A családtörténeti kutatók nagy haszonnal forgathatják a szerző munkáját, és ha tudjuk, mily nehéz körülmények között és mily anyagi áldozatok árán jelenhet meg ma ilyen munka, csak elismeréssel kell fogadnunk a szerző vállalkozását. Érdeklődéssel várjuk a bejelentett harmadik füzet mielőbbi megjelenését.

Turul 1937 1-2

Tolna vármegye múltjából. Szerk. Holub József dr. 1. 2. Kiadja Tolna vármegye közönsége. 1. Tenk Béla: Vízszabályozások Tolna vármegyében a XVIII. században. 54 lap és 1 térkép (1936). 2. Dr. Csalogovits József: Tolna vármegye múzeumának újabb szerzeményei. I. 41 lap (1936).

Tolna vármegye földjének honfoglalás előtti történetét, őskorát még 1896-ban két testes kötetben Wosinsky Mór örökítette meg. A vármegye középkori és újabb történetének megírásához az anyag összegyűjtését nagy buzgalommal és szép eredménnyel Kammerer Ernő kezdte meg, akit azonban, sajnos, korán bekövetkezett halála († 1920) megakadályozott abban, hogy ezt az értékes anyagot feldolgozza, és közkinccsé tegye, így a helyi történetírás nagy veszteségére Tolna megye múltja ma sincs kellően felderítve és megvilágítva. Ez különben is egyike a nehezebb feladatoknak, mert hiszen a jórészben szintén Kammerer által szerkesztett és kimeríthetetlen tartalmú Zichy-okmánytáron kívül (I–XII. k.) forráskiadványaink alig tartalmaznak annyi adatot, amennyi a vármegye múltjának megvilágítására elegendő lenne. Ez természetes, mert a töröknek éppen ezen a vidéken vezetett át Buda felé irányuló országútja és így az erre eső hiteles helyek (Szekszárd, Pécsvárad, Pécs, Fehérvár, Kalocsa stb.) földig elpusztultak, s velük levéltáraik is. Az itt élt törzsökös családok földönfutókká lettek, a szélrózsa minden irányában elmenekültek, úgyhogy velük 1543 után az ország legkülönbözőbb pontjain találkozhatunk. Ez a vidék tehát családtörténeti tekintetben is a legnehezebb feladatok elé állítja a kutatót. Részben ma is élő, középkori tolnamegyei törzsökös családok voltak pl. az Ányos, Battyáni, Bedegi Nyáry, Berzsenyi, Dombay, Hertelendy, Kajdacsy, Középfalusi, Mányoky, Pak(o)sy, Pyber, Sárközy, Tamásy, Zichy stb. családok és még annyi más, akikre vonatkozó családtörténeti adatokat a középkorból összegyűjteni ma rendkívüli nehézségekbe ütközik.

Hottothyni vagy Hotutinai György; György Lipcse-vár alvárnagya 1440–1464 adományt kap; Péter 1464; György 1464; Péter 1464; Miklós 1464 Zólyom m. alispánja, † 1508 ~ Thurán Mártha; Simon 1464 †; János 1464; Balázs; György † 1520 előtt 1501-ben dobronai várnagy ~ … Ilona; Márton †; Miklós †; Borbála ~ 1. Hányi Mátyás ~ 2. Haller Erazmus; János ++ 1541 «literatus», körmöczi kincstárnok ~ Kóváry Ilona (Ennek 2-ik férje: Apponyi Benedek); László 1525-ben kir. allovászmester 1536-ban Hólyom m. alispánja ~ 1. Nyényei Mocskos Klára ~ 2. Kóváry Anna (Ennek 2-ik férje: Palásthy Benedek); Orsolya ~ Jezerniczky Jeromos; Orsolya ~ Domonkos János; Márton † 1569 előtt Zólyom m. szolgabírája ~ Lukanyényei Luka Ilona; Gertrúd; János † 1580 előtt; Benedek 1582-ben új adományt kapnak Dubraviczára ~ Siroky Ilona; Uriel †; György † 1582 előtt; Anna ~ Mányoki György; 1-től: Orsolya ~ Baracskay János; 2-tól: Kristóf † 1560 előtt ~ Palásthy Mártha (Ennek 2-ik férje: Adorjány András); Mihály 1582 ~ Libercsey Borbála; Albert †

Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai, benne: Bács-Bodrog vármegye nemes családai; írta:Reiszig Endre dr.:

A XVII. század folyamán a következő családok sarjai nyertek adományt Bács-Bodrog vármegyei birtokokra: Soós, Géczy és Koháry (1600), gróf Esterházy (1626), Kéry (1627), Besenthey, Katona és Jeleny (1631), Kovácsy (1633), Olasz (1636), gróf Esterházy és Lósy (1637), Lósy (1638), Milojkovics (1639), Zolnai Gombkötő és Rimay (1639), Szombathelyi (1640), Boda és Kún (1640), Urbanecz és Osztroziczky (1635–48), Milojkovics Horváth (1641), Aszalay (1642), Jakus (1642), Zolnai Gombkötő (1646), Semléky és Partinger (1650), gr. Wesselényi (1655), Gbelányi (1656), Darvas, Némety, Posgay és Csepregi Szabó Mihály (1656), Bernátfalvi Földvári Mihály, Ráday és Mányoki Szabó (1656), Darvas és Geszthelyi (1656), Zolnai Gombkötő (1657), Földvári (1657), Kisserényi Serényi (1658), Földvári és Komjáthy (1658), Szalatnyay, Oroszlányi és Csepreghi Szabó (1658), Tembeő (1658), Felső-Szudi, Duló és Pápay (1658–59), Milojkovics és Szombathelyi (1659), Libercsey, Szalatnyay és Darvas (1660), Posgay (1660), Bory (1660), Vattay (1662), Bory, Dvornikovics, Posay és Horváth (1663), báró Balassa (1681), Gbelányi, Mihalek, Pálli Nagy, Pani Hamar, Bottyán, Füzéri Hamar, Agárdy és Rácz (1682). (Bács-Bodrog várm. monogr. I. 247–255 l.)

Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai, benne: Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye; Protestáns egyházak

Tahitótfalu. Ref. egyháza már a XVI. században fönnállott. 1629-ben Váczi János volt a lelkésze. Első templomának építési ideje ismeretlen. A hódoltság végén és után 1665-től 25 évig Szigeti György volt a lelkésze, a kit 1690-ben esperessé választottak. 1714 után Mányoki Sámuel 22, Őri Péter 3 évig (1737–1740) volt lelkész. Ez utóbbi azonban, a mi akkor nagy ritkaság volt, áttért a katolikus vallásra és Váczra ment, hol még 30 évig viselte a reverendát s 1770-ben halt meg. Anyakönyvei 1739-ben kezdődnek. Régebbi anyakönyvei 1762-ben a paplakkal együtt elégtek. Második temploma 1758-ban épült. 1740 után id. Márton József 15, ifj. Márton József 40 és 1811 után Gyenizse József szintén 40 évig volt lelkész és egyben főesperes is. Ezek mind az itteni temetőben alusszák örök álmukat. Harmadik temploma 1801-ben épült. 1870-ben 1686, most 1655 ref. lelket számlál.

Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai, benne: Nógrád vármegye; Losonc, Egyházak, írta: Barhta Lajos

1590-ben Losoncz város egész lakossága, mintegy 3000 lélek, egyszerre tért át a helvét hitvallásra és a svájci reformátorok nyomán eltávolították az 1128-ban épített templomból az oltárképet. Templomuk mellé csakhamar virágzó iskolát állítottak, úgy hogy már a XVII. század első évtizedében e vidék gyermekeit itt nevelték. A reformáció tanainak terjedését nagy mértékben elősegítette a vidéknek a huszita tanokkal való ismeretsége. A reformáció képzett teológusai, nagyobbára külföldi egyetemeket járt papjai közül választotta az egyház csaknem mindenkori lelkészeit, kik közül az első Kórodi Márton volt. Utána jöttek Ürményi Ambrus, Kecskeméti György, Mezőlaki Kis István, Losonczi Pintyőke György, Nógrádi Ferencz, Beregszászi István megváltatott gályarab, Csúzi Cseh Jakab teológia dr. elvitt, de hívei által kiszabadított hitvalló, a ki hazulról dolgozott a nápolyi gályákra vitt társai megmentésén, s szabadulásuk után a svájci közbenjáróknak a köszönő hálaíratot szerkesztette Mányoki János, Varsányi Dániel, a nagynevű Debreczeni Ember Pál 1695–1701. Polgár Gáspár, Miskolczi János, Bogdányi Márton, Jánosi György, Paxi András, Téglási János, Széplaki Pál, Liptai István, Kármán József, mint püspök 1763–1794., Török István, Buborék Ferencz, Barta József, Patay János, Maller Ferencz, Szarka János, Lukács Mihály, Hajas János, Kulifay János, Cseh Miklós, Kulifay László, Szondy László, Balog Ábrahám, Nagy József, Tóth Mihály, Kis Gábor, Illyefalvi Vitéz Lajos, Illyés Lajos, Sörös Béla, Kájel Endre, Makay Lajos.

Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai; Komárom vármegye nemes családai, írta: ifj. Reiszig Endre dr.

Mányoky.

Mihály 1673-ban Érseklélen birtokos. Ádám, a híres arcképfestő (született 1673., † 1741.), II. Rákóczi Ferenc udvari festője (1707–1711.), ebből a családból származott.

Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai; Somogy vármegye nemes családai, írta: Baranyai Béla

Somogyi törzsökös és kihirdetett nemes családok.....

Mányoky (*1848), Maráczy (1754–1843, *1740), Márffy (1774–1800),

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában III. kötet; Tolna vármegye főbb birtokosai

Herczeg (szekcsői) cs. Már I. Károly király korában bírták Szekcső és Kőszeg várakat és Danolcz várost (l. ott.); továbbá 1351-ben Egyházas-Majsa, 1357-ben Szőllős, 1370-ben ezenkívül Kő helységet is. 1460-ban szintén utóbbi két helységet említik birtokukban. Ezenkívül azonban már 1372-ben (s hihetőleg előbb is) az övék Izsép, 1377 óta Csatár, 1450-ben Zenge, Monyorós. 1484-ben Váralja m.-város. 1494-ben és 1497-ben Szekcső és Kőszeg várakon kívül Szekcső, Dano(l)cz, Izsép, Veresmart, Váralja, Kőszeg, Szőllős, Majsa, Szent-Miklós, Hagyó, Darázs, Ujfalu, Csatár, Szemgyő, Kő, s a tán szintén e megyében feküdt Orvos, Mányok, Sz.-Mártonfalva és Márki városokban vagy helységekben földesurak. Ugyanez idő tájt, 1495-ben, egy másik oklevélben, a megye kitétele nélkül, de Váraljával (város) együtt Szénarév és Zengehalma nevű birtokukat is említik. (1320. 1334. 1380: Dl. 6667; 1351: Kismart. llt. 32. C. 120., 1357: Anjouk. okmt. VI. 589., 1370: Dl. 5825; 1372: Zichy okmt. III. 458; 1377: Dl. 6395; 1401: Zichy okmt. V. 235., 1404: Dl. 8968., 1409: Dl. 9670. 9672; 1425: Dl. 11664; 1450: br. Révay cs. llt. Gyulay. IX. 2., 1460: Dl. 15466; 1466: Dl. 16309; 1484: Dl. 18975; 1495: Dl. 20356. 20357; 1494–7: Muz. llt.)

Mányok. (Mányik.) Manyh. (Nemes nevében. 1341: Anjouk. okmt. IV. 131.) Manyok. (1497: Muz. llt.) Részben a szekcsői Herczegeké volt s hihetőleg, (Baranyamegyében) Baranyavár és a Duna mentén feküdt. (Akkor talán Barany volt? Megj: Sey)

Mányoki cs. 1382: kusalyi Jakcsy cs. llt., 1419: Dl. 10788. (V. ö. a Tófői cs. alatt.)

Széles (mányoki, kis-mányoki) cs. Zeles. (1432. 1437: Fejérvári keresztesek konv. házi levéltára, lad. 3. fasc. 5 num. 28., lad. 3. fasc. 6. num. 11., 1438: Kismart. llt. 35. C. 43.)

Mányok. Manky. (1292 körül: Árpádkori új okmt. X. 108.) Manyuk. (1382: Jakcsy cs. llt.) Manyok. (1419: Dl. 10788.) Kysmanyok, Nagmanyok. (1437: Fejérvári keresztesek konv. házi llt. lad. 3. fasc. 6. num. 11.) Manyok. (1494: Bakocs-Codex. 442.) Ma is Nagy- és Kis-Mányok, Bonyhád mellett nyd.

Tapászi Pál. 1487-ben Tapászi Pál pécsi kanonoké Nagy-Mányok. (1437. Fejérv. ker. konv. házi llt., lad. 3. fasc. 6. num. 11.)

Titeli prépostság (társas káptalan). 1240-ben Kesztölcz vidékén birtokos. Kétségkívül később is voltak birtokai úgy e falu táján, mint a megye többi részében. Az 1494–1495. évi adólajstrom szerint ugyanis ekkor az egri püspök a titeli káptalannal (az 1495. évi összeírás szerint «simul cum capitulo suo Thituliensi») együtt 662 illetve 503 forintnyi adóval maradt adós e megyei birtokaitól. Ha már most az akkori egri püspöknek, Bakocs Tamásnak, a ki egyszersmind (1480. óta) titeli prépost is volt, számadáskönyvét vizsgáljuk, abban a következő uradalmakat találjuk feljegyezve: 1. a kesztölczi uradalom, Kesztölcz, Pilis, Hencse (Hencze), Alsófalu, Ete, Nyíró, Kirtes, Nána és Aszuágy helységekkel; 2. a mányok-csibrádi uradalom: Mányok, Csaba, Kégy(i) vagy Kéty(i), Darnócza, Csibrád, Ekerkut (Ökörkut) és Berény (a mai Diós-Berény?) helységekkel; és 3. a czéli uradalom. (1240: Árpádk. új okmt. VII. 113., 1494–95: Engel, i. h. 29. és 133. 1., 1494: Bakocs-Codex. 442. l.)

Csaba. Chaba. (1494: Bakocs-Codex. 442. 1.) MányCsaba. Chaba. (1494: Bakocs-Codex. 442. 1.) Mányok és Kéty vidékén fekhetett.ok és Kéty vidékén fekhetett.

Csombor-Berki. Poss. Chomborberky. (1382: Jakcsy cs. llt.) Mányok, Tófő, Szárász sat. helységekkel együtt merül föl. (Tófű? Szászvár? Megj: Sey)

Darnócza. Darnocza. (1494: Bakocs-Codex. 442. l.) Mányok, Kéty sat. vidékén kereshetjük. (L. a Titeli prépostságnál.)

Tófői cs. 1382-ben a Mányokiakkal (Péter) kötött örökösödési szerződés révén, kir. jóváhagyással iktatják Szárász, Mekényes, Csecsök helységekbe s Egyházas-Izmény, Csomor, Berki és Al-Peterd részeibe. (1382: kusalyi Jakcsy cs. llt., 1400: gr. Zichy cs. okmt. V. 221.) (Ez biztos a mai Mányok! Megj: Sey)

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben (Bp) Keleti Gusztáv: Festészet és szobrászat.

...Mányoki Ádám Sárosmegyében Szokolyon született 1673-ban, Scheitz András hannoverai udvari festőnél, majd Largilliére Miklósnál Párizsban tanult, később ugyanott és Hollandiában folytatta tanulmányait. Rövid ideig II. Rákóczy Ferenc szolgálatában is állott. 1712-től mint II. Ágost lengyel király udvari festője Varsóban, majd mint III. Ágost szász király udvari festője Drezdában élt. Ugyanitt halt meg 1757-ben.

...Igaz, hogy az úttörőknek is vannak úttörői, legalább az arcképfestés terén, s ezek nyomait kutatva visszafelé, a XVIII. században két kiváló magyar arcképfestőre találunk a külföldön, Mányoky és Kupeczky hazánkfiaira, a kikről már föntebb is megemlékeztünk.

Nagy Iván: Magyarország családai VII.kötet

Manyóky család.

Manyóky Ádám és Sámuel és Gocsith-Károlyi Erzsébet, Bárczay József özvegye 1730-ban részint új adomány, részint a Tassy és Fogacs család magva szakadta címén az egész Pöstény és Fogacs pusztákba (Nógrád várm.) beiktattattak; ellent mondván az Egry, Baloghy stb. család.*

Valószínűleg a följebbi M. Ádám, egy volt híres magyar képíró Mányóki Ádámmal, ki magyar nemes családból származott, s kit Dölfer német tábornok Komáromból Németországba vitt, s gyermektelen lévén, fiául fogadott. M. Ádám 1703-ban Berlinbe ment, 1707-ben II. Rákóczy Ferencné, ki akkor ott mulatott, maga mellé vette, 1709-ben Rákóczy pártolása folytán Hollandiába ment, 1713-ban Varsóba hívta őt a lengyel király és évi díjjal udvari festészévé nevezte. 287Sok fejedelem arcképét festé M. Ádám, s festészetében a természet hű utánzója volt.*

Tudomásom szerint Mányokira magyarosított Nagymányokon az egyik Guth család. Mányoki bácsi hentes volt a faluban, lánya: Mányoki Elza tanárnő.

Kismányokira magyarosított egy Kismányokról elszármazott család, akinek egyik tagja ha jól tudom II.Világháborús alezredes, vagy ezredes volt, akinek fia Kismányoki Károly a Pécs TV vezetője volt napjainkig.

Siebenmacher's:Des Adels von Ungarn

Manyóky.

Wappen: Flugbereite Taube auf einem Dreiberge, im Schnabel einem Oelzweig haltend. – Kleinod: Doppelschwänziger Löwe wachsend, in der erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit Parirstange haltend.

Neue Donationen auf d. Puszten Pötény u. Fogacs im Neograder Ctte, sub d. 1730 für Adam u. Samuel Manyóky ec.

Adam v. Manyóky (wie zu vermuthen der Obige), geb. Szokolyi 1673, ein berühmter vaterländischer Maler, welchen wir dann nach einander, in Berlin, Amsterdam u. Berlin antreffen, wie auch 1707 in Diensten Rakóczy’s, 1713 aber als Hofmaler des Königs v. Polen, starb zu Dresden, i. J. 1757.

Er soll früher, von Seite des Generals Dölfer, welcher ihu von Komorn nach Deutschland geführth hatte, an Kindesstatt angenommen worden sein und wird als Schöpfer einer ansehnlichen Gallerie von Potentaten-Portraits genannt.

Az anyagot küldte:

Sey Gábor

Köszönet érte!