„Talán a <<legtöbb baj>> a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást. Nekünk tehát kölcsönösen ki kell beszélnünk magunkat teljesen.” - olvasható Széchenyi István intelme Ödön fiához intézett levelében.

hogy a beszélgetést nem lehet Vele befejezni, csak abbahagyni.
De hát valamennyiünk élete kész regény. Most Rozika néniébe – pár fejezet erejéig – pillantsunk be!

- A helyi Brikettgyárban hat brigád dolgozott, köztük az egyikben én is. Nevet kellett választanunk a brigádunknak és mi gróf Széchenyi Istváné mellett döntöttünk. Naplót kellett vezetnünk és év végén díjazták a munkánkat. Az első díj ötven ezer forint volt, amit meg is nyertünk. Rávettem a társaimat, hogy ebből a pénzből látogassuk meg a nagycenki Széchenyi emlékházat. Ekkor ismerkedtem meg Dr. Környei Attilával. A brigádmozgalom két évre rá megszűnt, de Környei úr noszogatására 1988-ban megalapítottuk az Országos Széchényi Kör nagymányoki szervezetét kilenc személlyel. Mostanra Budapest után a mi községünk képviselteti magát a legtöbb taggal.

- Nagyon jó kapcsolatot építettünk ki Nagycenkkel, akik nagy segítségünkre vannak és persze saját magunk is gyűjtöttünk innen-onnan anyagot.

- Feladatainkat, céljainkat legjobban az elért eredményeink mutatják.
A sportcsarnok felvette a Széchenyi nevet a parkkal együtt. 2001-ben Szekszárddal közösen tartottuk közgyűlésünket itt, Nagymányokon. Másoknak is kedves lehet, ha most felelevenítem, hogy az aszombati nap szentmisével kezdődött, majd a szekszárdi Bartina Néptánc Együttes palotása előzte meg a kopjafa koszorúzását. Ezután átsétáltunk az emlékszobához és bemutattuk azt a nagyközönségnek. A művelődési házban megvacsoráztunk majd élőzene fokozta a jó hangulatot. Másnap Szekszárdra utaztunk. Hagyomány, hogy a kongresszusi napok vasárnapján a rendező város ajándékkal kedveskedik az odalátogatóknak. Ebben az évben az ajándék egy közös gemenci kisvasutazás volt. A kirándulás után bejártukmegyeszékhelyünket és este nem maradhatott el a szintén hagyományos hangverseny sem. Számomra a legkedvesebb feladat ez volt -helyben tarthattunk egy kongresszust.

- Az önkormányzat bocsátotta rendelkezésünkre a helyiséget, de minden mást magunknak köszönhetünk.

- Bármikor, csak el kell kérni a szoba kulcsát. Ebből kettő van, egy a mindenkori művelődési ház vezetőjénél, most épp Wusching Ritánál, egy pedig nálam.

- Nyolc éve csinálom már ezt is. Négyszáznegyvennégy tagunk van Kismányokról, Nagymányokról és Váraljáról. Minden évben választunk hat elnökségi tagot.

-Főként a bányaszerencsétlenségekben elhunytak hozzátartozóinak próbálunk segíteni.

Szerdánként a művházban délelőtt kilenc és tizenegy óra között beszélgetésekkel, problémák megoldásával igyekszünk javítani helyzetükön. Van egy másik dolog is, amit rendkívül fontosnak tartunk. A hagyományok ápolása, a példamutatás a fiataloknak. Minden év szeptember első szombatján megrendezésre kerül a bányásznap. Koszorúzással, kulturális műsorral, vacsorával és bállal emlékezünk az elhunytakra és a letűnt életformára.

- Tizenöt évig dolgoztam a Szekszárdi Expressz Utazási Irodánál német nyelvű idegenvezetőként, de összesen három utazási irodával volt szerződésem.

- Most megfogtál, rengeteg ilyen volt. Már az is érdekes, ahogy letettem az idegenvezetői vizsgát.A többiekkel ellentétben egyből a harmadik fokozattal kezdtem és elsőre sikerült is megszereznem a világra szóló igazolványt. Ezzel bárhova vihettem csoportokat. Voltam többek között az Adrián, a Fekete-tengernél, az Északi- és a Jeges- tengernél, a Magas-Tátrán és a Kaukázusnál is megfordultam. Rettentő fárasztó munka volt. Az utazások előtt megvettem az adott ország útikönyvét és alaposan felkészültem a helytörténetükből. Mindenhova repülővel mentünk, minimum tíz-tizennégy napra.

- Melyik Rozika néni kedvenc országa, országrésze?

- Saját meglepetésemre is, annak ellenére, hogy a halak jegyében születtem, nem a tengerek, hanem inkább a hegyvidékek nyűgöznek le.
Athénban a Korinthoszi-szoros kedves a szívemnek, de jóleső emlékek kötnek Leningrádhoz, Moszkvához is. Ez utóbbi azért nagyon kedves számomra, mert az 1980-as olimpia előtt egy évvel jutottam el ide és már elkezdődtek az előkészületek, minden virágokban és léggömbökben úszott. Aztán, persze tudjuk, a politikai helyzet miatt milyen felemásra sikeredett a rendezvény.

- Hogyne! Egyik görögországi utazásom során az egyik csoporttagnak eltörött a keze. Kerestünk egy kórházat a közelben és bevittük. Megröntgenezték szegényt és megállapították a törést, majd azt is, hogy nincs gipsz, amivel rögzítenék a kezét.Nem tehettünk mást, kerestünk egy másik kórházat jó néhány kilométerrel odébb. Ott is megröntgenezték a hölgyet, és újból megállapították a törést. A biztonság kedvéért érkezésünkkor rákérdeztem, hogy van-e gipsz. Megnyugtattak, hogy van. Gipsz az volt is, de nem volt szakorvos, aki elláthatta volna a sérültet. Őrült fájdalmai voltak már. Mérhetetlen idegességgel álltunk tovább egy harmadik kórházat keresve, ahol végre ellátták a pórul járt túrázót.
Ez az eset, hogy nem tudtam azonnal és megfelelően intézkedni, úgy megviselt, hogy hazajövetelünk után felmondtam ennél az utazási irodánál.

- Valóban. Gabi háromdimenziós képeiből nemrég Budapesten a Szabó Ervin könyvtárban volt kiállítás, melynek megnyitóját az ATV közvetítete.. Ez már a kilencedik nagyközönség előtti bemutatkozása volt. Itthon is őrzöm néhány művét, de a legértékesebbeket természetesen szélesebb plénum előtt teszi közzé.

- Rozika néni annyi mindent át- és megélt már. Olyan sokféle embert megismert, megtanult velük „bánni”. Mit tanácsol, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz, hogy megértsük egymást?- Sok-sok lelkesedés, kitartás szükségeltetik. Fontos, hogy kapcsolatokat teremtsünk és elengedhetetlen, hogy amit szakmánknak választunk, azt szeressük. Ha embertársaink látják a lelkesedésünket, a kitartásunkat és a szeretetünket, akkor el fogják hinni, hogy értük dolgozunk. Ettől a ponttól pedig könnyű „bánni” velük és sokszorosan visszakapjuk a legfőbb emberi értéket, a szeretetet.

Vurczer Fruzsina